Nightwish:
Angels Fall First (1997)
Oceanborn (1998)
Wishmaster (2000)
Over the Hills and Far Away (2001)
Century Child (2002)
Once (2004)
Beto Vázquez Infinity:
Beto Vázquez Infinity (2001) szólóban:
Henkäys Ikuisuudesta (2006) My Winter Storm (2007) One Angel’s Dream(2005)(„feat.”) Single:
I Walk Alone(2007)
Die Alive(2007)
You would have loved this(2006)
Yhden Enkelin Unelma(2004)
The Seer EP(2008)

Közrem?ködött:
Doug Wimbish(Madonna, Rolling Stones!) - basszusgitár Alex Scholpp(Farmer Boys) - gitár Mike Terrana - dob Maria Ilmoniemi - billenty?s hangszerek Max Lilja (Apocalyptica, Hevein) - cselló Markus Hohti - cselló Toni Turunen - szóló és más gitárok, elektronikus dob, billenty?s Earl Harvin(Seal, Pet Shop Boys) - dob Torsten Stenzel(Nelly Furtado, Tina Turner!) – billenty? Kiko Loureiro(Angra) – akusztikus gitár Izumi Kawakatsu -zongora

Tracklist:
1. Ite, missa est
2. I Walk Alone
3. Lost Northern Star
4. Seeking for The Reign
5. The Reign
6. The Escape of the Doll
7. My Little Phoenix
8. Die Alive
9. Boy and the ghost
10. Sing for me
11. Oasis
12. Poison
13. Our Great Divide
14. Sunset
15. Damned and Divine
16. Minor Heaven
17. Ciaran’s Well 18. Calling Grace 19. Damned Vampire & Gothic Divine [bónusz] 20. I walk alone [Artist Version] 21. I Walk Alone [In Extremo Remix] +Bonus DVD for Limited Edition:
1. Photo Gallery
2. I Walk Alone(Single Version)
3. I Walk Alone(Artist Version)
4. I Walk Alone(making of the video)
5. My Winter Storm (making of the album)
Egyebek még mindenféle kiadásokról:
1. The Seer (with Doro Pesch vagy nélküle) 2. The wisdom of wind 3. Enough 4. Die Alive (Alternative és mindenféle remake)

Ami engem illet, a zenehallgatásnál számomra meglehet?sen csekély jelent?sége van a muzsikus magánéletének. Éppen ezért abszolút hidegen hagy, hogy Tarja „primadonna”, Material Girl vagy szerencsétlen áldozat. Ezt nem emberi érzéketlenségként kell kezelni, egyszer?en a zene szempontjából mindegy. Emiatt nem is olvasom a Díva blogját és nem foglalkoztatott a Holopainennel folytatott nyíltlevél-párbaj sem. A lényeg, hogy a szakmájában hogyan teljesít.

Az els? szólóban megjelent karácsonyi dalocskákból összeállított csokor valahogy nekem nem nyerte el a tetszésemet és gyors felejtés lett a sorsa. A második egyedül megjelentetett lemez és a Nightwish új albuma azonban már igazi csata volt. Minekutána a Holopainenék szakítottak a hagyományokkal, én valahogy magától értet?d?en Tarjától vártam a folytatást, de a megtalált egyéni hang kárpótolt a csalódásomért azt hiszem.

Bár a dalok nagyját nem a Díva szerezte, az utolsó szó állítólag az övé volt a tracklist összeállításánál. Ráadásul maga is hozzátett néhány egész jól sikerült darabot, mint például a teljesesen önállóan jegyzett Oasis. Tarja azonban nem csak a számokat szelektálta alaposan, de a stáb kiválogatásánál is precíz m?gonddal járt el. Jelent?s név a producerként m?köd? Daniel Presley, aki a Faith No More és a The Breeders mellett is atyáskodott. A befektetett t?ke nagyságát mutatja, hogy végülis olyan muzsikusok szolgáltatták a hátteret, mint Doug Wimbish, aki Madonna mögött is játszott már, vagy az Apocalyptica és a Hevein neves csellistája Max Lilja. S?t az énekesn? maga választotta Earl Harvint is a dobokhoz egy fergetegesre sikeredett Seal koncert után.

A kivételesen profi team munkájának minden mozzanatát figyelemmel kísérhették a rajongók Tarja blogján, míg meg nem jelent az els? el?zetes ízelít? az I Walk Alone single verziója. Ebb?l már kiderült, hogy nem Nightwish kópia fog kijönni, hanem Tarja ezúttal kibontakozik egy kicsit.

A végeredmény mindenképpen dicséretes, bár akárhogy nézzük er?sen rétegzene. Nem olyan muzsika egyáltalán, amit második hallgatás után dúdolni kezd az ember. Érzelmes, mély és nagyon jelent?s klasszikus, operai jegyek jelennek meg a lemezen. Nem könny? hallgatnivaló. A metálosabb behatások háttérbe szorulnak, a gitárszólókat jószerével tessék elfelejteni, ha a kevés szaggatott riffelést és pop-góth elemet leszámítjuk, akkor bizony gyakorlatilag egy operatikus filmzenének is beill? albumot kapunk.

A lemez összesgében 21 (+ bónuszos mindenféle kiadásban kicsit több) számot tartalmaz. Ezt a menedzsmentfogást alighanem Tarja még a Nightwishban tanulta, ugyanis ott is megvan az a szép szokás, hogy három féle „Limited edition” és még 2 gy?jt?knek szóló verzió is megjelenik. A mennyiség viszont még így is csaknem egy dupla lemezt tesz ki, persze akadnak közben felvezet? zongoraprüttyögések, interludiumok és összeköt? darabok is, de összeségében a 75 perc terjedelem már nem csekély.

Az els? intró féle bevezetés után rögtön egy jól sikerült dal nyit, I Walk Alone. Mint ahogy az várható volt Tarja se hagyta ki az odaszólogatást, bár egy fokkal itt talán finomabb volt. Az énekesn? közli: hiába az ízléstelen kiebrudalás ? bizony köszöni megvan a többiek nélkül és nem hagyja magát. Összességében egy egész jó kis nótáról van szó, a klipje is kimondottan érdekes és jól koszorúba fogja az album koncepcióját.

A Lost Nothern Star személyes kedvencem, a skandináv mitológia egy számomra sajnos ismeretlen darabját dolgozza fel, majd a szerintem kevésbé jellegzetesre sikerült Reign következik. Itt már-már annyira dallamos a zene, hogy átlag honpolgár bajosan dolgozza fel. Befelé forduló, elvont motívumok vonulnak lassan, hosszú sorban. Ezzel szemben kicsit gyorsabb tempót vesz fel a My Little Phoenix és a szintén kislemezes Die alive. Itt legalább már a refrént egy kicsivel könnyebb befogadni, de azt el kell árulnom: dudorászni ezt se fogják sokan a fürd?szobában. A Die alive-ban egy-két helyen alkalmazott meglehet?sen speciális megoldás pedig még tovább súlyosbítja a lemez sterilitását. Óriási kontrasztú váltások és néhol már nyomasztó vonózás kíséri a még mindig gyönyör? vokált.

A következ? három szám tovább húzza az eddig kialakult impressziót. Szellemek, meselények és a magában operázó Jégkirályn? játssza a f?szerepet. Igazán maguk a dalok nem sikerültek olyan csuda jól, de mégis mindegyikben van elrejtve valami kis rövid pár másodperces gyöngyszem, mint például a Boy and the Ghost „wake up, wake up: theres an angel in the snow look up, look up: its a frightened dead boy” Enyát és Liv Kristine-t idéz? sorai.

Aztán jön valami ébreszt?. Alice Cooper Poison-jének egy merész feldolgozása. Tarja kétségtelenül egy csöppet átértelmezte a dalt, s egyszersmind egészen új érzelmi töltetet adott neki. Ez sok kritikusnak megfeküdte a gyomrát és legalább akkora vízválasztót képzett a pozitív és negatív elbírálók közt, mint egykor az After forever Evil that Men Do-ja. Szerintem szükség volt erre a kis változatosságra, és még ha ki is zökkent legalább garantálja, hogy ha eddig ébren maradtunk talán továbbra sem alszunk rá a lemezre.

Eztán visszasüllyedünk a skandináv hidegségbe és magányba. A Minor heaven ennek az érzületnek a legszebb megnyilvánulása, engem valahogy nagyon emlékeztet az egykori Dead Boys Poem-re, de szó sincs plágiumról, mindössze az utóérzete hasonló.

A Ciarán’s Well ismét kirángat az álmosságból, ha eddig sikerült talpon maradni. Egy újabb mese elevenedik meg valami egész meglep? vokállal. Én ebben is érzek egy kis odaszólogatást: Tarja annyira áriájára vette a formát, mintha azt akarná megmutatni, hogy mennyivel képzettebb a torka Anette-nél.

A Calling Grace kicsit személyes hangvételú lassú, bánkódó dal. A sima album itt az önsajnálatba fullad bele, míg a bónuszokkal áldott verziókon még kapunk egy kis ráadást. A Damned&Divine metálosítása és az I Walk Alone újrahangolásai jelent?sen jobb zárást adnak végül, mint a feltámadósdi a klasszikus kiadáson. Az Extreme Mix-t?l sem kell megijedni, nem tuccogás, hanem népi, finn hangszerekre átkevert feldolgozás, amolyan kis érdekes finomság.

Összegzés:
Egyrészt megjegyezném, hogy Tarjára valószín?leg rászóltak az End of an Era után, hogy kezdjen valamit az angoljával, mert kicsit „érdekes”(szörny?) szerintem elég keményen dolgozhatott az ügyön, mert a mostani koncert felvételeken már egész sok magánhangzót meg lehet különböztetni az eddigi „iii”-kt?l.

Nagyon egyetértek azzal a kritikussal, aki egy hógömbhöz hasonlította az albumot, aminek közepén maga Tarja, a Jégkirályn? ücsörög és tölti meg a maga kis világát zenével és valamiféle téli varázslattal. Egy nagyon zárt lelkület? album. Nem minden hangulathoz passzol, fagyos esték magányában aláfest? zeneként tudom igazán elképzelni. A filmzenei motívumok is, melyek állítólag Tarja Hans Zimmer iránti csodálatában gyökereznek, er?sítik a patetikus, himnikus érzést. Csak a klasszikus zenét kedvel?knek ajánlom, illetve azoknak, akik Tarja vokáljáért rajonganak. Itt bizony még tud nem is kevés újat mutatni!

Deluxe Edition-r?l: Akad még egy bónuszozott verzió,mely már a következ? The Crying Moon címmel beharangozott új album el?futára talán és amit a cikk megírása után volt csak szerencsém meghallgatni. Akad rajta három egészen új szám, amikkel ismét csak furcsán állok. A Doro Peschsel összefogva és egyedül is felénekelt The Seer egy kicsivel rockosabb szám az eddigieknél, valószín?leg ezért nem került az albumra a többi szám közé. Egész kellemes kis hallgatnivaló, míg az Enough-nak már a címe is sokat sejtet. Én a Master Passion Greed testvérkéjeként tudnám jellemezni. Egy igazán er?teljes szám, képzett gyönyör? hangokkal, metál riffekkel össze-vissza tördelve, áriázva és Tuomashoz méltóan jól beolvasva. Vajon ezekután mit tudnak majd üzenni egymásnak? Ki fejezi be?:)

„Ego selfish Prima Donna/ Dancing in your poisoned cage/Thinking that your consciences clearer/If you drink your dreams away//Feed your anger to the devil/In your selfbuilt wishing well/Take a swim in muddy waters/All the dirt will leave a trail”