A Zombie Holocaust zenekar 1991 őszén alakult. Tagcserék miatt azonban csak 1994 telén került sor az első fellépésre. A két állandó tag Noszov Valentin és Horváth Péter volt.
1995-ben szerzői kiadásban jelent meg az első Zombie Holocaust demo, Elfelejtve, eltemetve címmel, amely 4 számot tartalmazott. A tagok ekkor Ormándy Zsolt, Révész tamás, Noszov Valentin és Horváth Péter voltak.
Újabb tagcserék miatt csak 1998-ban jelent meg az első lemez, Részeg Jézus címmel, szintén szerzői kiadásban. A tagok ekkor Galamb Csaba, Sági Hubert, Horváth Péter és Noszov Valentin voltak.
Nem sokkal később Horváth Péter elhagyta a zenekart. Sági Hubert és Noszov Valentin egy ideig kisegítették a Brutal Masturbation (napjainkban már Dephts Of Depravity) néven alakult formációt, Jakab Péter - a Brutal Masturbation hörgőse - pedig a Zombie Holocaustban is hörgött ez idő alatt.
Újabb tagcserék következtek, majd 2000-ben megjelent a csapat második lemeze, Bohóc a pokolból címmel, szintén szerzői kiadásban. A tagok ekkor Ormándy Zsolt, Kiss Barnabás, Őri Gábor, Sági Hubert és Noszov Valentin voltak.
2001 tavaszán Horváth Péter visszatért a zenekarba. Erre az évre tervezték a harmadik album kiadását, amely stúdió problémák és kiadóhiány miatt meghiúsult.
A Zombie Holocaust jelenleg is stúdiót keres ahol megfelelő minőségben eltudja készíteni új lemezét, és várja kiadók jelentkezését.
A Zombie Holocaust adatlapját 1327 alkalommal nézték meg
Segítsen már valaki. Kurvára kéne a Zombie Holocaust discográfia. De legalább a Részeg Jézus című szám!!!!!! Ha valaki lenne oly kedves: 88hangya@vipmail.hu
Üzemelteti a ZombieMedia s.r.o, képviselő Kollár Lászó ügyvezető.
Kapcsolat: info@blackmetal.hu Telefon (HU) +36/31-315-9721 Postacím: 4300 Nyírbátor Pf 112.
Big Jimmy 42 éves fiú Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Abaújszolnok. .talán barátkozni...talán beszélgetni? Idővel minden lehetséges... :)
Egy kis zene, csak neked, természetesen saját előadásban ;)
Desert Rose Band: One Step Forward and Two Steps Back
Hungária: Szerelemre hívott
Mindenevő vagyok :) A különböző brazil, mexikói és egyéb idióta sorozatok kivételével bármi :)
Bár általában a Discovery-t nézem ;) John Caldwell: Káosz ciklus "Jobb a tűzben égni, mint ázni a húgyban!"
OrSoJa (24 éves Lány) Szió! :) huh hát köszi a bíztatóó szavakat :) meg tetszett az utolsó mondatod nagyon jóóó ;) Igazából ha nem lenne annyi kérdés a fejemben semmi gondom nem lenne magammal :D jó valamilyen szinten ismerem magam de én akkor se tudok írni bemutatkozót annyira nehéz :D
The Cure A The Cure brit zenekar, az alternatív rock egyik legjelentősebb formációja. 1976-os megalakulása óta a felállás többször változott, az egyetlen állandó tag Robert Smith, a zenekar jellegzetes hangú, tupírozott hajú énekese, gitárosa és dalszerzője. Az együttes zenéjét olyan albumok fémjelzik, mint a Pornography, a Kiss Me Kiss Me Kiss Me és a Disi (210 letöltés)
eternal battle puzzle Az Eternal Battle játékban jó vagy gonoszt hőst kell választanod.
Meg kell semmisítened a Sötét Tornyot, és mindenáron meg kell védened a Kristályodat.
A Sötét Torony nagyon jól védett, így ez a küldetés nem egyszerű!
@RENDES?SRÁC? 26 éves fiú Most jönne az a rész,hogy leírom mennyire kamerás chat jóképű,gazdag,elkényeztetett srác vagyok,akinek a milliárdos szülei mindent megadnak?
Írhatnám ezeket,kiegészítve azzal,hogy Neked szerencséd van,mert megszánlak és megnézheted webcamon ahogyan a tengerparton kiverem..
Elaltathatnálak a sablonos dumával,hogy mennyire kamerás chat jó ember vagyok,egy igazi főnyeremény.
Ígérhetnék sok mindent /amit természetesen a sok naiv el is hinne/.
Beszélhetnék arról milyen csodálatos lenne Neked a társaságomban.
Teljesen meghülyíthetnélek ezekkel a dolgokkal,ahogyan sokan teszik.
krisztián kardos 37 éves fiú Komárom-Esztergom Ácsteszér nálam nagyon bejöttél én független vagyok már 5éve nekem nincs családom skip kardos699Még ha van msn kardosfede@hotmail.com vegyél fel lécíves ott többet el árulok magamról émil cím fede@lajt.hu Orosháza gyökeres berzsenyi Dániel utca23szám
Age Of Agony is együtt zenéltünk 95-től egy Silent Agony nevű bandában.
Age of Agony felállás
Pápai Kálmán-ének
Nagy Lajos-gitár
Tóth Krisztián-bőgő
Kovács Balázs-dob
Az Age of Agony zenekar öt emberrel indult, a 'War,Hate,Blasphemy' lemez felvételei után megváltunk az egyik gitárostól. Koncertjeink kifejezetten energikusak, melyeket leginkább az őrült headbangelés, brutalitás jellemez. Az Age of Ag