Sok út van, amit követhetünk az életünk alatt, de a nagy többség azt választja, hogy követi a csordát a széles és könnyen járható, kikövezett úton, ami csak spirituális középszerűséghez és stagnáláshoz vezet. Az út végén nem hagynak nyomot a létezésük mögött és egyszerűen feledésbe merülnek. Mint a marhák, követik az előttük álló egyedet, kevés fogalommal arról, hogy mit is csinálnak, és egyenesen besétálnak a semmiségbe. Azért választják ezt az utat, mert ez ajánlja számukra a legkevesebb ellenállást és a legkényelmesebb életet.
Bár vannak más ösvények is, amiket az ember követni tud az élete
során. Természetesen az ösvények, amiket az ősapáink követtek
annak idején mára már benőttek. Senki sem sétált már ezeken az ösvényeken nagyon hosszú ideje, és a vad természet visszaszerezte a legtöbbjüket. Még ahhoz is figyelmesen kell kutatnunk, hogy egyáltalán felfedezzük, hogy léteznek. Habár, ezek az ösvények nem könnyű utak.
Azok, akik a benőtt ösvényeket követik azoknak az útjuk során keresztül kell botladozniuk mohás köveken és gyökereken a sötét erdőkben és gyakran el fognak csúszni és be fognak esni a sárba, be fognak ragadni mocsarakba és veszélyes áramlatokon kell majd keresztülúszniuk. Eltekintve az alkalmi vándoroktól, akivel az ember találkozik itt, a vadonban, ezt az ösvényt nagyon magányos követni. Legtöbbször egyedül kell rajta járnod.
Amikor a benőtt ösvények keresztezik a csorda kikövezett útját, a magányos utazó koszosan, gyakran mocskosan és cafatokba öltözve sokszor gyalázkodó/sértegető szavakkal van köszöntve; gúnyolódással, lenézéssel, félelemmel és még gyűlölettel is találkozhat. A marhák szép engedelmesen követik az előttük álló egyedet, tolakodás nélkül. Ha egy egyed másik irányba utazik vagy keresztezi az utat, az mindig zavarodottsággal és bizonytalansággal jár az ostoba soraikban.
A csorda nem talál misztikus titkot, spirituális megvilágosodást vagy ősi tudományt a kikövezett úton. A rúnák és az Istenek arany darabjai csak a zöld fűben vagy a mohák alatt találhatóak meg a benőtt ösvényeken. A megvilágosodást csak az az egyed tudja elérni, aki elhagyja az előtte lévő személy lábnyomait és felnéz az égre, a változatosság kedvéért. Az ősi tudományt csak az tudja megtanulni, aki ott jár, ahol egyszer az ősök jártak, és ahogyan az ősapáink tették.
Nem könnyű megtalálni a kivezető utat a főútról, ami a benőtt ösvényekhez vezet. A legtöbb ember csak átvág/átsiet rajta, nem tudván, hogy hol vannak. Gyakran a legvalószínűtlenebb helyeken kell
keresned őket, még ha kudarcot is vallhatsz a keresésben. Mások szerencsésebbek, abban az értelemben, hogy ők már megkapták az útbaigazítást másoktól. Talán csak a végzet az ami számít, és azoknak, akiknek elrendeltetett, hogy megtalálják a benőtt ösvényeket, azok végül akármilyen eshetőségre is, de meg fogják találni. Ha akarják, ha nem.
Én is egy ilyen benőtt ösvényen járok, és talán ez az amiért néha az embereknek nehéz megérteniük, hogy mit mondok, csinálok és
gondolok, és talán ez az ami miatt sokan undorral és félelemmel
reagálnak, nem számít hogy mit mondok. Na és akkor mi van? Én tudom, hogy mi számít igazán az életben és én csak a ?spirituális
hősökkel és hősnőkkel", Einherjerekkel és Valkűrökkel törődök, akikkel alkalmanként találkozok kint a vadonban, akik megtalálták a saját kivezető útjukat a kikövezett útról. Én igazából csakis az erős egyedekkel törődök, akik a rúnák után és az Istenek aranya után kutatnak a zöld fűben. Én csakis azokat tisztelem igaziból, akik benőtt ösvényeken járnak, úgy mint én. A középszerű tömegek egy cseppet sem számítanak. Valhalla nem a báránynak van.
/Varg Vikernes/ |
