Száguldó felhők alatt éji sötétben, a temető síri csendjében rikoltva
harsan a szó: Ébredj elkárhozott légió!
-Ébredjetek
elátkozott lelkek! -Ébredjetek megcsúfolásai a létnek! -Teljesítsétek
be végzetetek! -ÉBREDJETEK!!
Vakító villám lobban,hasít az
éjen át, s hová lecsap, a föld nyögve dobban, romba döntve a
másvilág kapuját. Rideg fuvallat kél, dögletes, iszonytató, sűrű
eső zuhog, nyúlós, tapadó...
Reng a föld, rögök porladnak, a
kripták kapui csikorogva nyílnak, bedőlt falú sírból csont sovány kéz
bukkan elő, dühödt rikoltással kél életre a temető!
Emitt egy
régvolt bajnok rozsdás mellvértjén baljósan csillan a villámfény. Amott
egy szikár alak áll, nyakában koszlott medál, pap volt hajdan az
istenadta, de testét a szentelt föld meg nem óvta...
S
gyülekezik lassan a horda. Testüket sötét varázs tartja fogva, mágia,
mit egy holt mágus hívott életre, kinek az lett a veszte, hogy
démonokkal paktált, pedig óvta ettől mestere...
Végül
parancsszóra megindul a kárhozottak légiója, pusztítani mindazt,
mi él s virul, élő testet tépni vadul...
